Következő program
Következő rendezvényünk
Facebook oldalunk
Ajánlott oldalak

„Barangolás Derekegyház községben” címmel elkészült az a kiadvány, amelyben a település turisztikai attrakcióit mutatják be a szerkesztők. A község már a réz korban is lakott település volt, ahol az elmúlt években számos fejlesztő beruházás valósult meg Európai Uniós forrásból. A prospektus ezen projektek eredményeit szemlélteti, s képekkel illusztrálva mutatja be a helyi értékeket, egyedi látnivalókat.

A Derekegyházért Közhasznú Egyesület képviselői és Szabó István, a község polgármestere úgy gondolták, a település természeti értékei és infrastrukturális lehetőségei birtokában immáron készen áll arra, hogy fogadja a kirándulókat. Ezért készítették el a fotókkal gazdagon illusztrált kiadványt, melyet online formában a község hivatalos honlapján, nyomtatott verzióban pedig a település szálláshelyein, turisztikai információs pontjain, a környék Tourinform irodáiban és a kistérségi települések önkormányzatainál lehet elérni.

A kiadványt lapozva megtudhatjuk, hogyan működik egy megújuló energiaforrásokkal fenntartott élőtanya, illetve, hogy mekkora volt az ország legnagyobb palacsintája, amit Derekegyházán sütöttek.

A prospektus bemutatja a település szimbólumát a barokk-copf stílusban épült Károlyi-kastélyt, melynek öthektáros birtokán számos öreg tölgy és különös növény található. Kiderül az is, mit jelent az élőtanya fogalma, s hogyan lehet növényi olajból áramot termelni, mely egy egész gazdaság ellátását biztosítja. A horgászat szerelmesei számára kialakított Ökoturisztikai parkkal is megismerkedhetünk, ahol a halakon kívül dámszarvasokkal, őzekkel, muflonokkal és borzokkal is találkozhat a látogató. Arra is fény derül, hogy mit takar a kunhalom kifejezés és, hogy milyen hely az Ördöngős. A kuriózumok között a híres palacsintafesztivál és az ország legnagyobb palacsintájának története is helyet kapott.

„Derekegyház több évszázados történelme révén nagy hangsúlyt fektet a hagyományőrzésre. A prospektusban bemutatjuk, hogy a hozzánk látogatók milyen hagyományos tevékenységben vehetnek részt. A helyi vendégházban megfigyelhetik, hogyan lehet a régi konyhai eszközöket alkalmazva finom fogásokat készíteni, továbbá az ünnepi mézeskalács-készítés és tojásfestés fortélyait is elleshetik. A két évvel ezelőtt teljesen felújított 32 férőhelyes ifjúsági szálláshelyünkön pedig azon csoportokat várjuk Derekegyház tompaháti településrészén, akik a természet közelében, nyugodt környezetben kívánnak pihenni” – mondta Ponicsán Péter, a Derekegyházért Közhasznú Egyesület elnöke.

A kiadványban praktikus térképek és a főbb szálláshelyek információi is helyet kaptak, hogy segítsék a turisták boldogulását a településen.

A „Barangolás Derekegyház községben” című szakmai kiadvány, mint támogatott projektötlet, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósult meg.

 A kiadvány teljes terjedelmében ITT letölthető és megtekinthető

További információk, interjúszervezés

Vincze Nikolett

06 20 396 4099

Interjújavaslat

Ponicsán Péter

elnök

Derekegyházért Közhasznú Egyesület

***

Darányi Ignác Terv

Az európai uniós fejlesztési és nemzeti költségvetési forrásokat is felhasználó Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Programját azért indította útjára 2012-ben a magyar kormányzat, hogy több átfogó, egymással szorosan összefüggő területen – agrár- és élelmiszergazdaság, vidékfejlesztés, környezet- és természetvédelem – támogassa a vidéki Magyarország fejlődését.

A Darányi Ignác Terv kiemelt célkitűzései közé tartozik a vidék népességmegtartó és foglalkoztatási erejének, valamint a magyar mezőgazdaság versenyképességének növelése annak érdekében, hogy minél több és jobb minőségű élelmiszert állítsanak elő a magyar termelők. 

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében összesen mintegy 1300 milliárd forintnak megfelelő támogatás került-kerül felhasználásra a vidéki élet minőségének javítására.

A Darányi Ignác Tervről további információkat a www.umvp.hu weboldalon találhat!